A metál halott...

Nem tudom, mi lett a rock/metálbandákkal, de egyre jobban züllesztik szét a szcénát.

Az csak egy dolog, hogy a környéken már vagy tíz éve ugyanannak a "kisfiúnak" segélykoncerteznek... Értem én, hogy nem csak gyors lefolyású kórságok léteznek, de vámpír az a gyerek, hogy tíz év alatt még csak nem is öregszik? Létezik egyáltalán ez a gyerek? 
Vagy itt is az van, mint a jobb sorsra érdemes kopaszoknál? Azzal a különbséggel, hogy ott csak egy tag volt, aki "jótékonysági koncertnek" hazudta az amúgy ingyenes bulit, aztán jól meglopta a közönséget (miután a zenésztársakat is letarhálta).
Itt meg a komplett szcéna "jótékonykodik"... 
Ha a srác tényleg létezik, tényleg támogatásra szorul, és a pénzből tényleg támogatják őt is, akkor nincs gond, csak egy kicsit gyanús nekem ez az egész... Túl sok sz@rkavarást láttam már, nézzétek el, hogy kicsit paranoid vagyok (főleg úgy, hogy az egyik "himnuszotoknak" is ez a címe)! :-D 

Aztán... Popdalok...
A "nagy metálosok" annyira kifogytak az ötletekből, hogy elkezdtek popdalokat feldolgozni.
Némelyik egyáltalán nem sikerült rosszul, a Nevergreen Here comes the rain again-verziója konkrétan k*rva jó, de azért ezek mégis csak popdalok. 
Szóval... Tommy, békás Leo srác, királyi tévés-repteres Kalapács! Nem fekete bárányok vagytok, hanem csak popzenészek... Ezzel sincs gond, hiszen nem hiába hívják a műfajt popnak... Populáris, mert a populáció szélesebb, igénytelenebb rétegének könnyebben eladható, sikeres, jól jövedelmező cucc. :-D 

Fura összefonódások...
Ed Sheeran a Cradle-ben, Metallica a Stranger Things-ben, Gojira az Utolsó vacsora-paródiában, meg a szutykos Szajnában... 
Jó, az utóbbi még talán elmenne, illene a norvég templomok fűtéséért felelő blackerek, meg a saját ürüléküket dobáló GG Allinek sorába... :-D De azért mindennek van egy határa, nem? 

Aztán... Halálkufárok...
Amikor metálos körökben még gyilkosságok mentek (Varg, Absurdék, Matthias Schoormann, stb.), akkor azért még a zene is keményebb volt. Most meg ott tartunk, hogy a magát metálosnak hazudó pop-rocker az apja halálát árusítja ki egy szánalmas popslágerrel, az egyre lagymatagabb zenét gyártó "metál"-világzenész meg az anyjáét. 
Elmeháborodott kapitalisták ezek, nem rockerek! Bár azért szerencsére a karma néha rendet vág... Az apukás nyálgép három évvel a kufárkodás után odaát újra láthatta a termékét... akarom mondani, a faterját. 
Nem akarok a csávó halálára élvezkedni, de úgy kellett neki! 

A metál is oda jutott, ahova a punk... Néhány éve majdnem elsírtam magam, amikor megláttam... 
A "kapitalizmus ellen lázadó nagy öreg punk ikonok" logóival díszített kínai zokni... 
...Nagyjából húsz-harminc pár közönséges, piacos zokni áráért. :-D 
A metál is ugyanebbe a süllyesztőbe került, a "naaagy lázadók, a fekete bárányok, sátánisták, templom-gyújtogatók, és gyilkosok" műfaja szépen lassan benyalta magát a popba. 

A legutóbbi gitárközpontú projekt, amit hitelesnek tudnék mondani, az a Divízió88 volt. 
Valós társadalmi problémák által kiváltott valós dühöngés volt... Magasról tojtak rá, hogy a felvételeik minősége olyan volt, amilyen, ők inkább játszották az őszinte cuccukat dohos pincékben, mint a megalkuvó, semmitmondó pop fost a csili-vili stúdiókban. 
Nem kötelező szeretni a zenéjüket, vagy egyetérteni a mondanivalójukkal... Viszont azt el lehet ismerni, hogy legalább őszinték voltak.