Isteneim voltak, halálkufárok lettek

Van egy... Hááát... Valamennyire azért megtanultak zenélni, szóval fogjuk rá-zenekar. 
Gyerekként imádtam őket, a példaképeim voltak, az egyikbe egy kicsit bele is voltam esve. :-D

Eleinte még volt néhány kifejezetten intelligensnek mondható ötletük is, de inkább a "lakossági szórakoztatást" vitték. 
Most meg a királyi tévében játszották a magaskultúra emberét. Kb. mintha a falusi kocsmatöltelék a kétoldalt égnek álló, csapzott, ősz haja miatt verné a palávert a fizikai Nobel-díjért.
Fura helyek voltak ezek a fideszes csatornák, meg királyi tévék... Repteres Kalapácsok, Rúzsos Seggű Petrások... Nesze neked "magaskultúra"! :-D 

És az a halálkufárkodás...! De kis aranyosak! 
Utoljára egy "modern metál"-banda csinált hasonlót, ők az énekes apjának halálából csináltak slágert, amivel aztán körbehaknizták az országot, rendezvényeken bohóckodtak, egy csomó lóvét, meg hírnevet bezsebeltek. 
A karma aztán megoldotta, jól pofon veregette őket, mert az énekes sem húzta sokáig. 

Itt is valami hasonlót látok...
Már ezer éve nincsenek műsoraik, és új zenét is elég ritkán csinálnak. Amikor csinálnak, az meg olyan is. 
Éppen ezért kezdtek incselkedni a politikával, amikor épp az volt a divat... A banda egyik fele fideszes dumát tolt, a másik fele meg a még komcsinak is csapnivaló Schmuckot nyaldosta körbe. 
Most meg... A hét éve halott zenésztársuk-barátjuk-jóarcuk-testvérük halálával megy a házalás. Mint valami rossz porszívóügynökök... 
Megértem, hogy nem csak a zenésztársuk volt, hanem a barátjuk is, és a halála miatt érzett fájdalom talán soha nem fog teljesen elmúlni... De ezt a "barátunk halálán felkapaszkodunk, tévés szereplést, és ezáltal egy kis lóvét csinálunk belőle" mentalitást egy kicsit gáznak érzem. 
Lehet, hogy nem ez volt a céljuk. Lehet, hogy ők tényleg csak meg szerettek volna emlékezni a társukról. Viszont a végeredmény, az így néz ki. 
ÉN ezt így látom a paranoid, emberiszonyos fejemmel (bocsi, b+, hogy nem Jóska-Pista szemével látom a világot, hanem a sajátommal). Volt elég alkalmam hozzászokni ahhoz, hogy a minél kisebb csalódás érdekében minél nagyobb gazemberséget feltételezzek az emberekről.