Máté nem bolond...
...Csak az anyja halálával próbál viccelődni (de még azt is erőltetetten csinálja), az antiszociális személyiségzavarával dicsekszik, nem létező Marikáknak vall szerelmet, házal a nyomorával (ahelyett, hogy tenne ellene), a "kis tökét" kínálgatja idegen embereknek az interneten, hazudozik, vádaskodik, erőszakoskodik, zaklatóskodik, cirkuszol...
Ha valami őz, vagy róka lenne, a vadászok kevesebbért is kilőnék, mint "beteg állatot", aztán mehetne a dögkútba, ahova való.
Pár szó a "jaj, szegény rokkantakról"...
Tele az ország sérültekkel, betegekkel, öregekkel, és egyéb kriplikkel.
Viszont nem rémlik, hogy a féllábú Deák Bill bármikor is internetes zaklatással próbálta volna elütni az idejét. Vagy a "metálmankós" srác, akivel néha koncerteken futok össze (egy jól sikerült Dalriadán elvileg a mulatás hevében sikerült felhajítania a mankóját a banda mögé a színpadra XD). A gyomorfekélyes-vérnyomásos ismerősöm, aki legalább annyira lesz@rja az internetet, mint a zaklatást, megint csak nem lett internetes zaklató (és IRL sem cseszeget senkit).
Az, hogy valami betegség, baleset, vagy egyéb szervi probléma miatt valakit leszázalékolnak, az nem jelenti azt, hogy annak a valakinek egy zaklató rohadéknak kell lennie. Aki egy zaklató rohadék, az egy Thule-szigeti szuperember hibátlan testével is egy szemétláda lenne. Szóval fölösleges ezt a munkaügyi gondokra fogni.
Lehet magyarázkodni, hogy "nincs munka, kevés a pénz, emiatt frusztrált lett szegényke...", de ez itt Magyarország, itt nem ő az egyetlen csóró ember. Én is az vagyok (csak én nem járok mások nyakára zaklatóskodni, meg a nyomorommal házalni).
Volt valami szláv mémes pólóminta, hogy "if you wanna be rich, idi rabota bitch!" (ha gazdag akarsz lenni, menj el melózni, ribi!)... Ha a munkaügyi központot abajgatná a barma olyan vehemenciával, amilyennel engem is abajgat, már rég lenne egy kényelmes munkahelye... Az "életkor csak egy számos" videóban kritizált bumburnyák alibi-barátnője is mozgássérült, mégis talált magának melót, amiből fenn tud tartani egy lakást, enni-inni tud, meg egy kisebb kutyafalkát is el tud tartani, azokat etetni, blökidokihoz hordani, oltatni, mit tudom én...
És a "metálmankósnak" is kell valahol gályáznia, hogy a koncertekre valót előteremtse.
If you wanna be rich...
Aztán... Hisztivel az esélyekért...
...Amikért nem nálam kéne követelőznie, meg cirkuszolnia (mi vagyok én, b@mmeg', esélyegyenlőségi ombudsman?).
A beszélgetésre mindenkinek van esélye, akinél komolyabb szervi probléma nem akadályozza a kommunikációt. Nem erőltetetten bejelenteni, meg kihisztizni kell a beszélgetést, hanem elkezdeni. Ha a másik félnek van hozzá kedve, majd válaszol.
Az már más kérdés, hogy az anyja halálán heherésző, antiszociális személyiségzavarával kérkedő, péniszét másokra rátukmálni próbáló, szöveget értelmezni nem tudó, agresszív bunkóval úgy vagyok, hogy álljon le kvaterkázni vele a hóhér... :-D
Ott a Chatgpt, csacsogjon azzal! A program főnöke úgyis valami zaklatási botrányba keveredett nemrég, szóval lesz közös témájuk. :-D
Elmondása szerint harminchárom éves... Simán letagadhatna harmincat.
Avagy nem az a gond, ha az emberben van egy KIS infantilizmus, mert a lazaság, meg a humor azért kell néha... A gondok akkor kezdődnek, amikor a test már egy harmincas vén here teste -a hozzá tartozó ösztönökkel, hormonokkal, vágyakkal, minden kutyafülével-, az agy meg egy hároméves takonypócé.
Valószínűleg a munkaundorának is ehhez lehet köze... Vissza a gyerekkorba! Nem dolgozunk, még a mozgássérültek által végezhető munkákért sem kaparunk, majd a Farkasmama eltart minket! Meg vakarjuk a répát segélyből, mint a c-kategóriások! A felnőttek dolgait nem értjük, de azért ellenállhatatlan vágyat érzünk, hogy beledumáljunk! És természetesen folyamatosan HISZTIZÜNK! TOPORZÉKOLUNK, KÖVETELŐZÜNK, CIRKUSZOLUNK!
Csak nehogy a végén jöjjön egy apafigura, aki az infantilis hülyegyerek állandó balhézását néhány makarenkói nyaklevessel díjazza!
Amúgy ezt a kib@szott követelőzést marhára tudom utálni...
Ha a főnököm kiosztja az ukázt, az rendben van, hiszen az a munkám, azért kapom a lóvét.
Azzal sincs probléma, ha az apám megkér, hogy neki is csináljak valami kaját. Ő is intéz nekem ezt-azt...
Vagy amikor egy ismerős "rendelt" barkácsolós munkákat néhány éve...
Amikor viszont egy vadidegen pöcsköszörű az ország túlsó végéről parancsolgat, követelőzik, erőszakoskodik, raplizik, csinálja a cirkuszt, az rohadt gáz... Fogjon magának valami romacsajt! Talán náluk van olyan hagyomány, hogy a férfi a ház ura, ő az isten, az asszonynak meg kuss a neve. Na, egy ilyen kultúrkörből jött csajnak aztán úgy parancsolgathat, ahogy nem szégyelli... A segély miatt közös téma itt is lenne. :-D
Legalább addig sem én lennék háborgatva.
2025. május 8., csütörtök
Nem bolond... Csak mentális beteg.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Dilettáns vonósok!
Feldobott a Fosbuk' egy videót... Ázsiai arcú kiscsaj villanyos hegedűvel nyomja a gitárszólót. Természetesen a hegedűt sikerült meggya...
-
Volt itt egy kicsit dühösebb posztom, de töröltem. Kimorogtam magam, lenyugodtam, mehetünk tovább! Aha, meg ahogy azt Móricka elképzeli! Ez ...
-
Na! Úgy néz ki, egy darabig kicsit mérsékelni fogom a feltöltéseket... Arról már írtam múltkor, hogy a Suno egyre jobban lázadozik, nem n...
-
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy rapper. Amikor jobb hangulata volt, csinált néhány dallamosabb bulinótát is (általában régebbi ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése