Pletyka Time!
Van egy "kedves ismerősöm"...
...Aki ritka nagy patkányságokat tud csinálni, ha beröpül neki a bogár (bekapcsol, megőrül, rájön az ötperc, ami tíz percig tart...).
Mindig a fejébe vesz valamit, hogy neki márpedig KELL az az XY dolog, amit nálam látott.
Nincs rá szüksége, nem az ő mérete, nem az ő stílusa, sőt, néha még a nevét sem tudja az adott tárgynak, de KELL NEKI. Azért, hogy nekem ne legyen. Mert amúgy ő is simán be tudna szerezni ilyen cuccokat, ráadásul újonnan, nem az én szőrös-bolhás-izzadt-koszlott testemről kéne leszaggatnia. :-D Főleg úgy, hogy ő a megyeszékhelyen lakik, ahol egymásba ér a boltok fütyülője. Még előbb megkaphatja a kívánt termékeket személyesen, mint én az online rendelésekkel.
Na, ez a jómadár valamiért mindig akkor talál meg, amikor épp kell neki valami.
Ilyenkor aztán eljátssza a "naaagy barátot", kedvesnek mutatkozik, hízeleg, segget nyal... Olyan szirupos dumákkal próbál hatni rám, amiktől még akkor is hányingerem lenne, ha őszintén, meg önzetlenül mondaná.
Amikor aztán finoman jelzem neki, hogy hát sajnos nem állok úgy anyagilag, hogy még őt is eltartsam, akkor bevágja a hisztit. Jobb esetben csak hónapokig eltűnik, hozzám se szól, aztán majd megint keres, ha megint az én farkincámmal kell verni a csalánt...
Rosszabb esetben meg a barátaimat elkezdi zaklatni.
A napokban megint aktív volt, csak most nem anyagi természetű kínja volt...
Viszont ezt sem tudtam teljesíteni. Bocsi, de mindent én sem tudok megoldani.
Ja, és amúgy ez az ő dolga lett volna. Az ő szűk köre volt az érintett, olyan emberek, akikhez nekem semmi közöm, sose láttam őket, a nevüket se tudom.
Na, szóval... Megint jött tárt karokkal, fülig érő szájjal, hatalmas manga-szemekkel, lökte a nyálas rizsát, de hamar az lett a vége, hogy "adj, uram, de rögtön!".
Én próbáltam viszonylag diplomatikusan, és megindokolva kifejteni neki, hogy hát ez nem fog menni, de nem tudta (vagy nem akarta) megérteni, úgyhogy folytatta a követelőzést.
Próbáltam kicsit elpoénkodva utalgatni rá, hogy nem fog menni...
Itt eltűnt pár napra, de aztán megint rázendített...
Itt már egy kicsit konkrétabban, de még mindig egy kicsit lazábbra véve elmagyaráztam neki, hogy hát hiába ugráltat, nem fogok részt venni ebben az "adj, uram, de rögtön!" című népi játékban.
És megint lelépett. Amilyen dicsérgetős-ölelgetős-szercsi-puszcsi stílusban nyitott, olyan közönnyel hagyott ott, mint eb a szaharát. Mert nem csináltam meg valamit, ami az ő dolga lenne, ráadásul -szokás szerint- minden lehetősége megvan hozzá. Sőt... Mivel az ő társaságáról van szó, azokról, akiket ő ismer, hatalmas előnnyel indulna, ha ez egy verseny lenne.
Hamis a barátsága, hamis a sértődése, hamis az egész élete!
Az csak egy dolog, hogy a hízelgése egy nagy kamu. Láttunk már ilyen jellemtelen haszonlesőket, meg anyagi javakért szeretetet hazudó...khmmm... hölgyeket.
Viszont a hisztérikus elvonulásai sem túl hitelesek... Játssza az erős, határozott nőt, az öntörvényű, flegma csipát, de annyira már nem határozott, meg öntörvényű, hogy meló után beugorjon a boltba, és megvegye, ami kell neki.
A követelései alapból alaptalanok... Amikor az első ilyen cirkuszánál ajánlottam neki egy boltot, hogy "ahol nekem adnak, ott neked is", hirtelen nem is volt olyan fontos a tárgy, amiért addig rágta a fülem.
Nem anyagi követelések dettó... Erről csinálj videót-arról csinálj videót! Mire a videó elkészült, meg felkerült, ő már tojt rá. Valami fél évvel később vergődött, hogy hol a videó... Amit már rég töröltem, mert azt hittem, hogy már rég látta, hiszen annyira meg volt csikkadva érte.
És hazugság az élete is... A profiljára folyamatosan pakolgatja ki a "sírós idézeteket", eljátssza, hogy ő mennyire egy érzékeny lelkivilágú, kedves-aranyos, áldott jó ember...
...Közben meg folyamatosan csinálja a cirkuszt, hazudozik, ugráltatja maga körül az embereket (akiket amúgy semmibe vesz).
Viszont... Egy rosszabb korszakomban tartotta bennem a lelket, úgyhogy nem nagyon akarok bunkózni vele... Meg azért sem, mert akkora bunkó azért nem vagyok.
És ez az, amit mindig elcseszek... Hogy próbálok kiállni magamért, megindoklom, hogy mi miért van... Hogy esetleg ő utána vitába tudjon szállni azzal, amit mondtam, és meg tudjuk beszélni, ahogy a normális barátok tennék.
De ő inkább sunnyog, egy büdös szó nélkül elmenekül, aztán hónapok múlva megint előkerül, és újból elkezd fölösleges tárgyakat koldulni... Mint a kleptósok, csak ez nem lopik, hanem koldul, de nagyjából ugyanannyira céltalanul, és kényszeresen. És megint kirángat a seggéből, hogy aztán megint cirkuszoljon egy sort velem...
Ha már mindenképp interakciót akar, akkor miért nem csinálja normálisan?