A rózsa vörös, az ibolya kék...

 ...A hülyeség egy páncélos, de besz@rt rajt a fék!

Nézegetem a Vörös Rózsa sorozatot... 
Fél óra sem telt el az első részből, de már születtek gondolatok, pedig amúgy elég erőltetetten indul a cucc.. (Egyenruhás-nyakkendős, ránézésre elit diákok, közben meg a fele olyan csóró, hogy se a villanyt, se a gyerekek kajáját nem bírják kiperkálni... Hatalmas bulit csapnak... A SEMMI KÖZEPÉN. A mocsárszínű, dimbes-dombos világvégén. Még én is jobb helyeken buliztam kamaszként... És azok az erőltetett táncok...) 
Na, jó, a harmadik rész zongorás Better off alone-os intrója már nem volt annyira erőltetett... (Cypisnek is volt egy jó kis nótája erre a dallamra). :-D 

A gondolatok...
Kell a francnak segítség! A sorozat egész koncepciója arra épül, hogy a rosszarcok segítségnyújtás ürügyén kezdenek el rosszalkodni. És ilyen nem csak a fiktív sorozatokban van. Lásd: banki kölcsönök. 
Bár az ilyen helyzeteknél az a szívás, hogy az emberek kérik ezeket az elcseszett "segítségeket". 
A "segítségnyújtás" mögött általában mindig van valami hátsó szándék. Ha nem a bank akarja elárverezni a fejed fölül a házat, akkor a legjobb haverod, vagy valami közeli rokonod kezd el kötekedni veled, "hogy ő mennyit segített neked...".

Aztán... A kívánságok... Jó nárcisz a csaj... Magának kéri a nagy pénzeket, a drága bulizós ruhákat, meg a franc tudja, még miket... A két kisgyereknek meg lóf@sz a fülébe, még egy doboz gabonapelyhet se kapnak! Hát... Nekem a gyomrom felfordul a túlzott romantikától, a szociális fóbiám még a családomra is kiterjed (ők is takarodhatnak kifelé az aurámból), de ha nekem pottyanna az ölembe ilyen kívánságos dolog, én azért gondolnék rájuk is. Nem csak magamnak kérném a nagy manit, sőt, inkább kapjak kevesebbet, de akkor kapjon a szűk rokonság is! Már, aki megérdemli... Mert azért vannak olyanok is, akiknek a világ összes pénze sem lenne elég, százezres tételeket képesek napok alatt eltapsolni, látszatja meg nincs. Na, beléjük kár lenne az ingyen zsozsó. Vagy... Van kutyájuk. Akkor ők kaphatnák valami kutyatápra levásárolható kupon formájában. :-D 
A sorozatos csaj hatalmas-tiszteletes nárcisz marhaságai helyett meg inkább testi-lelki egészséget kérnék. Ha idáig nem tisztelt senki, akkor most se tegyék, mert nem kérek belőle, ott rohadjanak meg a nevük napján, ahol vannak! Viva la szociális fóbia! :-D
A harmadik kívánság meg lehetne valami szerencsés-ügyességes-tehetséges dolog. Menjen könnyebben a zenetanulás (bár ehhez el kéne jutni odáig, hogy egyáltalán összedugom, meg bekapcsolom a szintit... ezer éve nem játszottam, csessze meg! XD), ha rajzolok/barkácsolok, ne csesszem el, és a megvásárolt rajzeszközök se legyenek gyárilag selejtesek, ilyesmik... 

És az a kis bunyó a harmadik részben...
Egy vaságyastul húszkilós kamaszlány kioszt pár taslit, még a barátja is kap egyet. 
Erre mi történik? Kb. még annak is orrán-száján ömlik a vére, aki nem kapott pofont. 
Gyerekkoromban a horzsolásaimtól nem volt ilyen vérfürdő, pedig aztán a betonlépcső szerelme a térdem kalácsával tudott fájni... Néhány éve itthol is estem-keltem, mint a frontkatona. 
Még amikor az előző kutyámnak vittem vizet, jöttem volna be az edénnyel, megcsúsztam a küszöbön, és szó szerint beestem a lakásba, csoda, hogy az ajtó nem szakadt ki tokostul.
Meg amikor koncerten dalolászás közben hirtelen egy pogózó srác könyökét találtam a tüdőmben... 
Meg amikor a jelenlegi kutyám "verekszik"... Na, ő tud pofozkodni, ráadásul neki még bazinagy karmai is vannak! Egyszer jól jött ki a lépés... Egy csúnya szót használtam rá poénból, ő meg pont akkor vert pofán... Nem mondom, hogy nagyot ütött, de pogány létemre megjelent előttem a Szűz Mária a kis Jézussal. Meg amikor reggel viszem neki a kutyakekszet, amire teljesen rá van pörögve, akkor a kezem veri szét... 
De, mondom, a folyamatos esés-kelések, pogók, meg a ciupaga-körmű kiskutyám pofonjai után sem volt akkora vérfürdő, mint a sorozatban, ahol egy kislány kevert le néhány parasztlengőt az őt meglincselő idiótáknak.

Hatodik  rész... Konstans happy end, mindenki bulizik, táncol, piázik... Miközben az évad nyolc részes, és tudjuk, hogy valaki egy képernyő mögött "még nem fejezte be a Simon mondja-játékot". 
Ez az elnyújtott bulizós "jelenet" (a komplett rész) is csak időhúzás... Ezt nagyon tudom utálni ezekben a modern sorozatokban. Fölcseszett az ACAB sorozatnál, meg a BringBackAlice-nél is... 
Telik az idő, de semmi nem történik, a történet nem halad, minden potyára van...
Na, csak történt pár dolog... A rész utolsó másfél percében. Gratulálok, készítők, ti dilettáns pancserok! 
Úgy néz ki, ez mostanában ilyen divat... Azt gondolják ezek az írónak erős jóindulattal sem nevezhető idióták, hogy az időhúzással fenntartják a feszültséget. Persze, generálnak feszültséget a nézőben, de nem a történet miatt, hanem azért, mert húzzák az időt fölöslegesen. 

Nyolcadik rész... 
Kiderül, ki a főgonosz... Jön a szokásos filmes hülyeség, a főgenya élvezkedik egy sort önnön gonoszságára, jóformán komótosan elsétál a boltba testápolóért, meg zsebkendőért, aztán tol egy másfél órás fizikai élvezkedést is, miközben a jó, a hős csak áll, és les, mint Rozi a moziba'. 
Ameddig a csávó szórakozott a késével, még hátat is fordított a csajnak, simán agyon lehetett volna verni. De nem... Csak állunk, és lesünk, mint a hülyegyerek.